Koncerten lépett fel a Szekszárdi Törvényszék kórusa

Névadó koncertet tartott a Szekszárdi Törvényszék kórusa 2017. december hó 16. napján a törvényszék épületének aulájában, amelyre a hallgatóság soraiba a munkatársak mellett a kórustagok hozzátartozói, barátai is meghívást kaptak.

Az eddig szinte kizárólag a bírósági kereteken belül szereplő bírákat és igazságügyi alkalmazottakat tömörítő kórus 2014. év végén kezdte meg működését. A történelem-ének zene szakos tanári végzettséggel rendelkező dr. Andódi László törvényszéki bíró által vezetett zenei együttes az évek során 18 tagúra bővült. Az énekkar fellépései jellemzően a karácsonyi időszakhoz kötődnek, a törvényszéken kívül már adtak műsort a megye más járásbíróságain, a Tolna Megyei Főügyészségen, a Tolna Megyei Jogászegylet rendezvényén, két alkalommal énekeltek a Kúria szervezésében meghirdetett jótékonysági koncerten, és szórakoztatták a külföldi bírákból álló delegációt is.

A jövőben „Eseti Zöngések” néven működő együttes nagy érdeklődéssel kísért névadó koncertjén az adventi hangulathoz illő klasszikus egyházzenei művek mellett vokális átiratokat és slágereket hallgathattak az érdeklődők.