31.B.161/2014.

Tárgyalás időpontja: 
2017. június 30., péntek 09.00
Ügy tárgya: 
csalás bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
31.B.161/2014.
Tárgyalás helyszíne: 
7100 Szekszárd, Augusz I. u. 1-3.
Tárgyaló: 
IV. emelet 3. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Folytatólagos tárgyalás

A vád szerint I. r. vádlott 2006 és 2008 között egy kft. élén állt vezető tisztségviselőként, majd 2008 januárjától az általa betöltött pozíciót II. r. vádlott vette át, azonban a háttérből továbbra is I. r. vádlott irányította a cég ügyeit.

2011-ben, amikor is a kft. felszámolási eljárás alá került, 28 hitelező jelentette be igényét több mint 200 millió forint értékben.

A felszámolási eljárást megelőzően a cég gazdálkodása nem volt ésszerű, a vádlottak megtévesztették üzleti partnereiket, emellett I. r. vádlott a kft. pénztárából több alkalommal felvett összesen 46.500.000,- forintot, amelyet nem fizetett vissza a cégnek. II. r. vádlott saját bankszámlájára több mint 18 millió forintot utalt, amelyből közel 15 millió forinttal nem tudott a későbbiekben elszámolni.

Az ügyészség a vádlottakat csalás bűntettével és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja.  

A tárgyaláson az ügyész és a védő perbeszédére, majd ítélethozatalra kerül sor.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: