“Új Utak! Bíróságok az ügyfelekért!” - Nyílt nap a Szekszárdi Törvényszéken

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett Vezetői Program keretében a Szekszárdi Törvényszék “Új utak! Bíróságok az ügyfelekért!” címmel nyílt napot szervezett. A rendezvényen bemutatták az érdeklődők számára a bírósági szervezet országos programjait, valamint a 2019. év informatikai vívmányait is.

A törvényszék munkatársai különböző standokat alakítottak ki, ezek közé tartozott a “ViaVideo”, a “Digitális Bíróság projekt”, a “Nyitott Bíróság program”, a “Tanúgondozás és áldozatvédelem”, a “Bírósági Közvetítés”, valamint a “Gyermekközpontú igazságszolgáltatás”.

A rendezvényen valamennyi korosztály megtalálta a számára érdekes prezentációkat, programokat. A felnőtt érdeklődőket elsősorban a bírósági közvetítés szemléltetéseként eljátszott “improvizációs színház” kötötte le, míg a fiatalokat leginkább a börtönszleng foglalkoztatta, amely során megtudhatták, mit is jelentenek a “bébipörkölt” (tejbegríz), a “fekvőnyolcas” (életfogytiglan), a “futkosó” (rendőrségi fogda), valamint a “festőművész” (pénzhamisító) szavak.

A szórakoztató programok mellett a nyílt nap lehetőséget biztosított arra is, hogy az állampolgárok és a társhatóságok képviselői megismerhessék azokat a projekteket, amelyeket a bírósági szervezet a tanúgondozás, az áldozatvédelem, valamint a gyermekközpontú igazságszolgáltatás biztosítása érdekében folytat.