A munkában az erőfeszítésekben és az eredményekben is osztoztak

Workshopokkal, valamint a programot érintő országos és a helyi eredmények, folyamatok értékelésével zajlott a Szekszárdi Törvényszéken a Nyitott Bíróság program őszi munkaértekezlete. A program első félévi bővülése mellett az elmúlt évhez képest differenciáltabb programkínálatot tudott nyújtani a bíróság. A megye valamennyi járásbírósága aktívan részt vett a programban, amelybe sikerült bevonni olyan középiskolákat is, amelyek a járási székhelyeken kívül esnek. A Tamási Járásbíróság kollégái bemutatták annak az általuk kialakított – felhasználására javasolt - számítógépes alkalmazásnak a demo verzióját, amely egyszerre több oldalról támogatja a programot, interaktív felületen nyújt gyorsan elérhető tájékoztatást az érdeklődők számára, elősegítve a programigények megfogalmazását, benyújtását, segít a gyors, pontos programszervezésben, az ehhez kapcsolódó adminisztrációban, támogatja a belső kommunikációt, lehetőséget teremt az előadások és más programmodulok kapcsán a digitális technika becsatornázására és a program bemutatására. Végül több témában, így a múzeumok éjszakája kezdeményezés tárgyában gyűjtötték össze a következő évi program még színvonalasabb megvalósításához szükséges javaslatokat.