Felfüggesztett fogházbüntetés a járványügyi helyzetet kihasználó csalásért

A Tamási Járásbíróság távmeghallgatás útján megtartott tárgyaláson két rendbeli csalás vétségében, valamint négy rendbeli csalás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki elhatározta, hogy a járványügyi helyzetre figyelemmel rászoruló családok javára pénzadomány gyűjtésbe kezd, majd az így összegyűjtött pénzt a saját megélhetésére fordítja.

A vádlott adománygyűjtési terveihez sem a község önkormányzatától, sem pedig a nemzetiségi önkormányzattól nem kért és kapott megbízást.

A büntetett előéletű vádlott összesen hat helybéli személyt keresett fel a településen azt állítva, hogy a települési, illetve kisebbségi önkormányzat megbízásából a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe került családoknak és rászoruló gyermekeknek gyűjt pénzadományt. A sértettek közül ketten adtak át a vádlottnak mindösszesen 3000,- forint összegben készpénzt, míg ketten elutasították a férfi kérését. A többi sértett élelmiszert ajánlott fel, ezt azonban a vádlott visszautasította.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt a fenti cselekményeit rendszeres haszonszerzésre törekedve, üzletszerűen követte el.

Az elsőfokú bíróság a bűncselekményt a váddal egyezően beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat - halmazati büntetésül - 9 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, a kár alacsony összegét, valamint annak megtérülését, továbbá azt, hogy a vádlott hat rendbeli cselekményéből négy rendbeli kísérleti szakban maradt.

A bíróság ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, ezzel összefüggésben azt, hogy az általa korábban elkövetett cselekmények is vagyon elleni bűncselekmények voltak.  Emellett a bíróság nyomatékos súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott a veszélyhelyzet idején a járványhelyzetre hivatkozással, azt kihasználva ejtette tévedésbe a sértetteket.

Az ítélet jogerős.

Szekszárd, 2020. május 7.

Készítette: dr. Kiss Annamária sajtótitkár