Bf.165/2019.

Tárgyalás időpontja: 
2020. március 18., szerda 09.15
Ügy tárgya: 
Halált okozó közúti baleset okozásának vétsége
Ügyszám: 
Bf.165/2019.
Összegzés: 

Az ügy lényege:

 Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott 2018. május 3-án 4:20 óra körül éjszakai látási viszonyok között, működő közvilágítással ellátott, kétirányú, osztatlan forgalmi rendű száraz felületű, aszfalt burkolatú úttesten Paks lakott területén belül a Dózsa György utcában közlekedett a Bátori utca irányába az általa vezetett, de a munkáltatója által üzemben tartott Isuzu típusú tehergépkocsival. A vádlott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve későn észlelte az úttest közepén található útburkolati jel nélküli terelőszigeten neki balról jobbra áthaladó sértettet, emiatt a tehergépkocsi a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban – a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – az elülső felszínével a sértettnek jobb oldalról, illetve hátulról neki ütközött, ami miatt a sértett az egyensúlyát elveszítve a gyalogos-átkelőhely úttestjére esett.

 A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, így többek között tarkócsont, hátulsó és középső koponyagödör, valamint töröknyereg törését, agyzúzódást, jobb oldali többszörös sorozat bordatörést, jobb oldali mellűri folyadékgyülemet, felszínes tüdőzúzódásokat szenvedett. Kórházi kezelése során 2018. május 5-én elhalálozott. A közúti baleset és a halálos eredmény bekövetkezte között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg. A sértett meglevő szívbetegségei szívelégtelenség okozása révén hozzájárulhatott a heveny keringési elégtelenség és amiatt a halálos eredmény létrehozásához, de annak kapcsán az okfolyamatot a vádlott cselekménye indította el.

 A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a közúti közlekedés szabályaira vonatkozó 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ.) 43. § /1/ és /2/ bekezdéseiben írt rendelkezéseket.

 A járásbíróság a vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és 2 év fogház fokozatú szabadságvesztésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, előbbi végrehajtását 3 évre felfüggesztette.

 Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett, míg az ügyészség a büntetés súlyosítása, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása végett terjesztett elő fellebbezést.

Megjegyzés: Nyilvános ülés másodfokon

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: